Bessenyei Gábor vagyok,
regényíró,
a főiskolán újságírást tanultam, a pályafutásomat is újságíróként kezdtem. Az első regényem, A jövő harcosai 2015-ben jelent meg, ettől kezdve vagyok a Könyvmolyképző Kiadó állandó szerzője, ahol az évek során megjelent könyveim száma nyolcra növekedett.
2024-ben a Kopj le, jófiú! című regényemmel elnyertem a Merítés-díj ifjúsági kategóriájának közönségdíját.Íróként tevékenyen jelen vagyok a különböző közösségi platformokon, de ezek közül is kiemelkedik a TikTok használatom. A fiatalok által jelenleg leginkább preferált platformon a csatornám követőinek száma meghaladja a harmincötezret, ami kimagasló szám a magyarországi írók között. Az egyedi módon írt és a platformra optimalizált novelláim nagy népszerűségnek örvendenek, olykor többszázezres megtekintéseket elérve.

Amit vállalok:
I. Író-olvasó találkozók, könyvbemutatók
A Könyvmolyképző Kiadó legnépszerűbb könyvcsaládja a Vörös pöttyös könyvek, amit a fiatalok országszerte ismernek. Eddig három Vörös pöttyös regényem jelent meg, ezért közönségtalálkozókon vállalom, hogy bevezetem a fiatalokat a Vörös pöttyös könyvek megírásának kulisszái mögé, illetve elmesélem, hogyan és milyen úton jutottam el odáig, hogy egy önbizalomhiányos, fióknak írogató kezdőből egy már nyolckötetes író legyek, akinek az írással és az olvasással foglalkozó TikTok csatornáját 35 ezren követik.

II. Előadások
1. Az ötlettől a regényig
(7-8. osztálytól*, időtartam: 40-50 perc)
Az előadás célja, hogy közelebb hozza a fiatalokhoz az olvasást és a regényírást, megmutassa nekik egy könyv elkészülésének folyamatát, és bebizonyítsa, hogy az irodalom nem ér véget a tankönyvekben szereplő írókkal, hanem jelenleg is él és folyamatosan bővül.
Az előadás legfőbb pontjai:
- – Hogyan lehet egy olyan népszerű videós platformot, mint a TikTok, olvasás-népszerűsítésre használni?
- – Honnan veszik az írók az ötleteiket?
- – Hogyan lehet képes arra bárki, a közönség soraiban ülők is, hogy egyszerű kérdésekkel könyveket töltsenek meg ötletekkel?
- – Hogyan kell megírni egy regényt, milyen technikák vannak?
- – Mi történik a regény megírása után?
- – Ki az a szerkesztő, és mit csinál az író regényével?
- – Hogyan kerül egy könyvre borító?
- – Mi alapján választunk címet egy regényhez?
2. Az Olümposz zegzugai
(5-6. osztálytól*, időtartam: 40-50 perc)
Az előadás célja, hogy megmutassa a fiataloknak, hogy a többezer éves görög mitológia hogyan van jelen az életükben, hogyan kapcsolódik a hétköznapjaikhoz, és hogy olyan izgalmasmítoszokkal ismertesse meg őket, amikre az iskolai órákon már nincs idő.
- – Miért fontosak a mítoszok és a történetek?
- – Születnek még modern mítoszok?
- – Leáldozott a görög mitológiának?
- – A görög mitológia az ifjúsági regényekben
- – A görög mitológia a videojátékokban
- – A görög mitológia a Marvel filmekben és képregényekben
- – A szuperhősök az új görög istenek?
- – Hogyan modernizáltam a görög mitológiát a saját regényeimben? Min kellett változtatnom?
- – Egy mítosz öt különböző változatával szemléltetem, hogy milyen volt, amikor a kultúra élőszóban terjedt.
*Kilencedik osztálytól mindkét előadásnak elérhető egy speciális, a korosztályhoz igazított változata
A részletek megbeszéléséhez küldj üzenetet: