Vannak barátaim, tényleg. De a könyvfesztivál nem az.
Amikor két éve először dedikáltam a fesztiválon, április végén leszakadt az ég, viharos szél fújt, novemberi hideget hozva. Legszívesebben én sem mozdultam volna ki otthonról, csak sajnos nekem muszáj volt menni.
Második alkalommal a zárónap utolsó óráiban vártam az olvasókat, aminek azért már megvolt a maga családiasan csendes hangulata. Idén pedig hiába szombaton dedikáltam, ez is munkanapnak sikerült.
A könyvhéttel viszont soha nincs probléma, annak ellenére, hogy szabadtéri helyszín, az időjárás mindig kifogástalan (legalábbis nekem, mást ne kérdezzetek meg, vagy ha igen, ne higgyetek neki), és eddig mindig többen jöttek hozzám, mint az aktuális évi könyvfesztiválon.
Szóval a könyvfesztiválhoz idén sem fűztem nagy reményeket, ennek ellenére, vagy lehet pont ezért, mégis jól sikerült.
 | ||
| A könyvfesztivál felülnézetből |
 |
Mivel mindenkit a kulisszatitkok érdekelnek, elárulom, így készült a fenti kép. Otthon ne próbáljátok ki. |
 | |
Ilyen sok mindennel próbáltam megvásárolni a szereteteteket. Szerintem a Spártai tél népszerű is lett. 🙂 |
Az ilyen rendezvényeken sokat számít, hogy kivel találkozik az ember, és én sok mindenkivel összefutottam. Például láttam Róbert Katalint embert menteni (tőle kérdezzétek, de amilyen szerény, biztos letagadja :)), találkoztam Demi Kirschnerrel, aki nem jött utánunk az élet egyre sűrűbb erdejében, sem az emeletre, a kávézóba, ahogy azt megbeszéltük, így őt hamar elveszítettük, de így is jót beszélgettünk Bartos Zsuzsával és V.K. Bellone-val, és ha már így összejöttünk, a kiadó szerzőiként próbáltunk közös képet készíteni, de ez csak nehezen sikerült. A hangvezérlés valamiért besült a telefonon, én pedig hiába próbáltam, nem értem el ösztönösen a gombot, és ha meg akartam nyomni, akkor figyelnem kellett, hogy merre van, szóval a tekintetem mindig máshol járt, mint kellett volna. Tudom, nem nagy sztori, de már megvan a bejegyzés címe, és muszáj kapcsolódnom hozzá.
 |
| Mindenki másfelé néz. Ha így akartuk volna, tuti nem tudjuk megcsinálni. |
 |
Ez talán jobb lett, de ez is csak a mozdulatok hihetetlen összehangolásának köszönhető. Én tartottam, Zsuzsa nyomta a gombot. Srác a szomszédból (balra), Bartos Zsuzsa (középen), V. K. Bellone (kizárásos alapon jobbra) |
 |
Róbert Katalin most tudta meg, hogy az ötöslottó várható főnyereménye egymilliárd forint. Én azért mosolygok, mert azt viszont nem tudja, hogy a szelvénye nálam maradt. |
Aztán már kezdődött is a dedikálás, ahol Ecsédi Orsolyával közösen vártuk az érdeklődőket, és szerencsére rögtön egy nagy rohammal indítottunk, így egyikünk sem maradt dologtalanul.
 |
| Az első fecskék |
 |
Már nem tudom, mit mondhattam, de magamat ismerve nagyon szórakoztató lehetett. |
 |
„Ezt átadom neked megőrzésre, de ha egyszer értékes lesz, visszakérem” |
 |
Percekig gondolkodtam, hogy mit írjak a könyvbe, úgyhogy, ha nem lett volna előttem sor, ezzel csináltam magamnak. 🙂 |
Én nem vagyok az a fajta író, aki lépten-nyomon hálálkodik az olvasóinak, amiért vannak neki, de azért… azért baromira jó érzés, hogy jönnek hozzám és keresnek az olvasók, néha nem is kis áldozatok árán. Mert tudom, hogy vannak, akik a sokat utaznak a találkozásért, azért, hogy válthassunk néhány szót, és cipelik a könyveiket, hogy aláírhassam azokat. Talán az ilyen visszacsatolásoknál válik valóságossá, hogy az ember tényleg alkotott valamit, ami már nemcsak neki, hanem másoknak is jelent valamit.
 |
Összeöltöztünk. Vagy mondjam azt nagyképűen, hogy az író és az olvasó tökéletes egymásra hangolódása? |
 |
Csak azért nem írom, hogy „egy elégedett olvasó”, mert a kép készítője, Uszáma ezt már elsütötte, és nem akarom, hogy úgy tűnjön, lekoppintom. Á, kit érdekel! Íme, egy elégedett olvasó. 🙂 |
 |
Örültem a kupacnak 🙂 |
 |
Hé, a háttérben feltűnt Bartos Zsuzsa, az Alkonyőrzők írónője is |
 |
A Könyvmolyképző aktuális fotósával is elbeszélgettem, aki a hangzavar miatt valószínűleg csak minden második szavamat értette, de nagyon aranyosan úgy tett, mintha értelmes beszélgetést folytatnánk. |
 |
Plakátmagányban beszélgetünk Ecsédi Orsolyával, miközben a madarak Ropit esznek. |
 |
Pont, pont, vesszőcske… Vagy, hogy is van? |
 |
Ezt az utolsót még aláírom, aztán megyek (nem mentem) |
De az érzelgősség távol áll tőlem, nem is mennék bele mélyebben, inkább rákérdezek: Azt hittétek, csak egy szelfis történet lesz, ha már a címbe is belekevertem a szelfizést? Hát tévedtetek. Nagyot! 😀
Már a dedikálás után sétálgattam a forgatagban, amikor összefutottam a kedvenc instagram barátommal, Papp Dórával (részletek a tavalyik könyvhetes bejegyzésemben), a Tükörlelkek szerzőjével. Kiderült, hogy még mindig nem olvasott tőlem semmit, úgyhogy kár volt stréberkednem azzal, hogy én viszont ELOLVASTAM a Tükörlelkek első részét. Persze ígéretet kaptam, hogy majd pótolja a hiányosságot, de az ígéretekkel tele a padlás, kedves Dóra! 🙂 De ha már így összejöttünk, akkor gondoltuk, miért ne csinálnánk egy közös képet? Mondjuk azért ne, mert egyáltalán nem értek a szelfizéshez. Megint hosszú perceken át szerencsétlenkedtem, hogy remegő ujjal megnyomjam a gombot, és közben valamerre nézzek, ami nem arra van, amerre nem kell nézni.
 |
| Egy kálvária képei 1. |
 |
| Egy kálvária képei 2. |
 |
| Egy kálvária képei 3. |
 |
| Egy kálvária képei 4. |
Éreztétek már hiányát egy szelfibotnak? Én még soha. Most viszont igen. De én nem akarok szelfibotot. Az olyan… izé. Sok szempontból. De főleg minden szempontból. Nem is szoktam szelfizni. De tényleg nem. Nekem nem kell bot. De attól tartok, lesz…
Közben futtában összeismerkedtem Holló-Vaskó Péterrel, vagyis A.M. Aranthtal is, akivel szerencsére nem jött szóba, hogy mit olvastunk a másiktól, mert attól tartok, az mindkettőnk részéről kínos hallgatást vont volna maga után. De, és én nem viccelek, már jó ideje rajta van a listámon (ne kérdezzétek, milyen listán).
 |
| Mondtam, hogy ne kérdezzétek… |
És akkor zárásként még egy apró élményről hadd számoljak be. Már tényleg indulni készültem, a D épület bejáratánál álldogáltam és telefonáltam, amikor valaki megállt mellettem, és jól láthatóan akart valamit.
Engem nem szoktak felismerni a videós tevékenységem miatt, idén tavasszal, viszont már megtörtént egyszer (Hello, Sárvár!), most pedig másodszor. Furcsa, hogy valaki előtt, aki megismer a könyvfesztiválon ismertebb a videós munkásságom, mint az írós. Jó volt egy ilyen emberrel is beszélgetni, és végre élőben is mentegetőzhettem azért, hogy miért nincsenek új videók a csatornámon. 🙂
 |
Úgy nézett ki, mint a Haribo maci, de nem mertem közelebb menni, hogy erről meggyőződjek, mert tudom, hogy a medve nem játék. |
 |
Piknik idő volt. Én nem piknikeztem. Helyette olyan embereket fotóztam, akik tuti nem akartak rajta lenni ezeken a képeken. |
 |
Sohasem tudtam, mi az a vízlépcső. Biztos ez. 🙂 |
 |
Akik lefényképezték a bejáratot, gondolom mind befelé menet tették. Én nem. Én már akkor fotóztam le, amikor végeztem. A lázadás a véremben van. |
