Egy trilógia képei

Na, várjunk csak! Ha vége a trilógiának, hogy érkezhetnek még hozzá borítók? Remek kérdés, kedves feszülten figyelő kispajtásom. De türelem, ezt hagyjuk a végére… 🙂

A lényeg, hogy Nagy Gergely nem a hagyományos úton lett Az Olimposz legyőzése trilógia borítóinak rajzolója. Hanem akkor, hogy? Remek kérdés, kedves kíváncsiskodó kis pajtásom. Mondom is.

Fülledt nyári este volt, a levegő nem mozdult, a hőség a falakra olvadt, a tücskök is csak kókadt hegedűvel ciripeltek… vagyis izé… A lényeg, hogy még csak nyár volt, hónapokra jártunk A jövő harcosainak decemberi megjelenéstől, akkor zajlottak a korai előkészületek, de nekem már volt egy konkrét borítóötletem, amit mindenképpen szerettem volna megvalósítani. Csak azt nem tudtam, ezt hogyan mutathatnám meg a kiadónak. Rajzolni pálcikaember szinten is csak pocsékol tudok (de legalább a fakezem passzol a botfülemhez), grafikus ismerősöm nem igazán van. Szóval kellett valaki, aki kiveszi az ötletet a fejemből és papírra küldi.

Jobb híján a deviant art-on kezdtem nézegetni a magyar rajzolók, grafikus munkáit, és valahogy mindig visszatértem Nagy Gergelyhez, mert nem elég, hogy nagyon jó dolgokat csinált, de pont a fantasy volt a fő profilja, és nem kellett volna magyarázni, hogy mit várok el egy ilyen borítótól.

Megkerestem és felkértem, hogy úgy készítsen nekem borítót, hogy az könnyen lehet, hogy soha nem kerül könyvre. Lényegében vettem tőle egy borítót, aminek megvolt az esélye, hogy csak én fogom nézegetni unalmas estéimen. Mindegy, a lényeg, hogy elkészült az első vázlat.

Ez volt az a pillanat, amikor le kellett volna állnom. Fogni a vázlatot, elküldeni a kiadónak, és várni, hogy mit szólnak hozzá. Csak én akkor még nem tudtam, hogy működnek az ilyen dolgok, és úgy felpörögtem a látványtól, hogy amikor Gergely megkérdezte, hogy csináljuk-e tovább, tényleg készüljön-e el a borító, azt mondtam, hogy még jó.

A tervem az volt, hogy kicsit megidézzük az ókori görög vázafestészet hangulatát, ami narancssárga-fekete színeket használ. Ezért szerepel a borítón egy hatalmas fekete küklopsz, miközben ráborul a lemenő naptól narancsszínűvé vált ég. És akkor megszületett ez:

Mindenesetre a tervet befogadták, legalábbis olyan szinten, hogy a kiadóvezető elé kerülhetett. Én pedig kezdhettem izgulni, hogy vajon elfogadják-e. Ha a kiadóvezető rábólint, akkor ő veszi meg a borítót, de ha nem tetszik neki, akkor van egy olyan borítóm, aminek a költségeit én állom, és amivel igazából semmit sem tudok kezdeni. Mert mit csináltam volna vele? Bögrékre nyomom?

Ez volt a borítókészítés izgulós része, és bevallom, megbántam, hogy önálló üzemmódba kapcsoltam, még egyszer biztos nem tenném. De hát minden jó, ha a vége jó, igaz? A borító maradt, maradt az ötletem, na meg a pénz a zsebemben.

És amikor már azt hittem, hogy minden kérdést lezártunk, akkor jött egy üzenet, hogy amúgy áruljam már el, hogy milyen lénynek a sziluettjét látjuk a borítón? Először azt hittem, hogy viccelnek velem, mert egy egyszemű lény, mi más lehetne, mint küklopsz? Aztán kiderült, hogy a szarv bekavart néhány embert, és tippnek bejött a Minótaurosz is.

Ezért módosítani kellett a küklopsz fejét, hogy összetéveszthetetlen legyen, amiből megszületett a végső borító.

Mint kiderült a rajzolónak a régi Szindbád filmből nagy kedvence volt a küklopsz, aminek szintén volt szarva. Ennyike. 🙂

Amúgy a borítójelenet konkrétan nem szerepel a regényben. Van hasonló, ahol a főszereplők találkoznak egy küklopsszal, a borító is ezt dolgozza fel, de abban a jelenetben a küklopsz nem ilyen nagy, és akkor még fegyverei sincsenek a kis csapatnak. De nekem soha nem is volt célom, hogy konkrét jeleneteket emeljünk ki a borítóra, inkább csak valami olyat, ami visszaadja az történet hangulatát. Elárulom, hogy a három borító közül egyik sem ábrázol konkrét jelenetet, mindegyik közelít egy valós jelenethez, de a borítókon látható felállásban egyik sem valósult meg.

A feledés folyója

A feledés folyójánál már jóval egyszerűbb volt a helyzet, nekem sem kellett trükköznöm, az első borító bevált, a grafikus maradt Nagy Gergely, és megkaptam a lehetőséget, hogy az ötleteimet vele egyeztessem, ő pedig kidolgozza azokat. A kiadó nem kötött ki semmit, nem jelezték, hogy mit szeretnének a borítón látni, így csak annyi volt a dolgom, hogy olyan vázlatokat, ötleteket tegyek eléjük, amire rábólinthatnak.

Mivel a történet középpontjában Léthé áll, aki egyszerre egy alvilági folyó, és ennek a folyónak az istenasszonya, és a főszereplők őt keresik a regényben, – adta magát, hogy a borítón is kiemelkedő helyet foglaljon el. Az a pillanat, amikor Léthé kiemelkedik a vízből és emberi vízalakot ölt, pedig különösen mozgatta a fantáziámat, mert úgy képzeltem, hogy ez a víztest nagyon ütősen mutatna a borítón.

Ehhez az ötlethez két vázlat is készült.

A későbbi borító az eredeti, vagyis a legelső ötletből készült el, de mivel A jövő harcosainál úgy gondoltam, hogy akár a trilógia borítókoncepciója is lehetne, hogy a főszereplők mindig háttal állnak, kértem, hogy nézzük meg a jelenetet ebből a szemszögből is.

Igaz, akkor már kicsit elbizonytalanodtam a koncepcióban, mert ugyan még hozzá sem kezdtem A háború lelke megírásához, de a fejemben már megjelent egy borítóötlet, azt pedig nagyon nehéz lett volna megvalósítani a „háttal pózolunk” beállással. Szerencsére a kiadó megoldotta a dilemmámat, mert ők is az első változatot, vagyis a főszereplőket szemből mutató borítót választották A feledés folyójához.

Amúgy ez volt az egyetlen része a trilógiának, ahol volt vésztervem arra az esetre, ha a kiadónak maga a koncepció nem tetszik, – ebben az esetben az, hogy Léthé került a középpontba. A másik lehetőség az lett volna, hogy a főszereplők egy légi csatában vesznek részt a szélköpenyeik segítségével. De mivel az első ötlet rögtön nyerő lett, ebből már nem készült vázlat.

Érdekesség, hogy a visszajelzések alapján A feledés folyója borítója általában jobban tetszett az olvasóknak, mint A jövő harcosai borítója.

A háború lelke

A háború lelke a legfrissebb élmény, és talán itt jött leghamarabb az ötlet. A történetben nagyon fontos szerepet játszik Marcell kardja és a viszonya a kardjához, amit a thermopülai csatában elesett háromszáz hős spártai katona lelke alkot. Adta magát, hogy ez jelenjen meg a borítón is. Olyannyira adta, hogy semmilyen más ötletem nem volt. Erőlködtem, hogy itt is kicsiholjak magamból egy vésztervet, de semmi. Úgyhogy megint tehettem keresztbe az ujjaimat, hogy a kiadónak megfeleljen ez a kardos-szellemes vonal.

Ennél a képnél az volt elképzelés, hogy az utolsó részre, a lezárásra, a szereplők kapjanak egy egyfajta epikus borítót, amin ilyen hőspózban, kardot magasba lökve, fegyveresen, harcra készen feszíthetnek, miközben mögöttük egy szellemsereg kígyózik.

Ez volt az első skicc.

Amit követett egy részletesebb vázlat.

És ebből már borító lett.

A szemfüleseknek feltűnhet, hogy a vázlaton Marcell nem ugyanazt a ruhát hordja, mint magán a borítón. A kiadónál már rábólintottak a vázlatra, amikor rájöttem, hogy nekem egyáltalán nem tetszik ez a galléros póló a hosszú ujjú felsőn. Divatjamúltnak tűnt, és arra kértem Nagy Gergelyt, hogy inkább legyen belőle valami menő kapucnis pulóver. De ezt az apróságot már nem volt kedvem lelevelezni a kiadóval, szóval mondhatni ez egy önkényes döntés volt. Remélem, nem gond… 😀

És a többi…

Amikor túl voltunk A háború lelke borítóleleplezésén, hozzászólásban valaki megjegyezte, hogy hiányolja a Kéert, aki egyetlen borítón sem szerepel. És tényleg, a mellékszereplő és a főszereplő státusz között ingadozó Kéer, a történet egyik fontos alakja, a trilógia legnépszerűbb karaktere, egyik borítón sem bukkan fel.
Már a legelső rész óta gondolkodtam rajta, hogyan csempészhetném rá a halálistennőt valamelyik borítóra, és talán most, A háború lelkénél volt rá a legjobb esélye, de végül nem azt a beállítást valósítottuk meg, ahol neki is helyet lehetett volna szorítani.

Összességében amúgy is úgy gondolom, hogy a Kéer inkább egy hátsóborítós típusú alkat, ott megbújva jobban el tudtam volna képzelni. Csak ugye a trilógia hátsó borítóin nincsenek ilyen típusú karaktergrafikák, és soha nem is beszéltünk róla, hogy kellene lennie.

De az már engem is zavart, hogy a Kéerről nem létezik egyetlen értelmes, egész alakos rajz sem, így amikor előzménynovellát írtam az ő főszereplésével (Árész szolgája címen, olvassátok el!), nem hagyhattam ki az alkalmat, hogy ehhez a történethez is készüljön borító, amin ő kerül rivaldafénybe. Így jöhetett létre a Kéer saját borítója, amin senkivel sem kell osztoznia. Mennyivel menőbb ez így, mint hárman szorongani egy képen, nem igaz?

Illetve van itt még egy dolog, és jelenleg ez tűnik a legbiztosabbnak. Biztosabbnak, mint a Kéeres előzménytörténetek. A háború lelkéből kiszerkesztettük a legelső kalandot (na, nem azért mert rossz volt, hanem mert kicsit kilógott a cselekményből), ami viszont nagyon jó átkötő történet lehetne a második és a harmadik rész között. Közeli terv, hogy ezt a történetet is novellaformába rántom, és az Árész szolgájához hasonlóan elérhetővé teszem itt a blogon, és nyilván járna hozzá egy csinos kis borító is. Már tudom is, hogy milyen… 🙂

Szóval annak ellenére, hogy Az Olimposz legyőzése sorozat idén véget ér, még várható egy-két hozzákapcsolódó tartalom, így talán egy ideig a friss Olimposzos borítókból sem fogyunk ki.

És akkor azt hiszem, én mindent elmondtam, ennyit a borítókról.

Van kérdés kispajtások? Nincs kérdés kispajtások. Köszönöm kispajtások!