Az elmúlt hetekben sokat beszéltem arról, hogy milyen zenék határozták meg a Kopj le, jófiú! írását. Ezek közül kiemeltem néhányat, de közel sem mindegyiket. 🙂 És mivel a zenék közül sok szövegrészlettel is megjelenik a regényben, szerintem rengeteget hozzátesz a hangulathoz, ha már olvasás előtt ismeritek őket, ezért gondoltam, nézzük át, mivel is találkozhattok a történetben. 🙂
A Kopj le, jófiú! főszereplője, Kornél, a történetben csak az Elefánt Zenekar számait hallgatja, legalábbis mi nem látunk tőle mást, kivéve, ha nem saját maga választ…
És milyen meglepő, én is pont ezeket a zenéket hallgattam, amikor a regényt írtam. 🙂 Sőt, kis túlzással, a regény ötlete, vagy talán inkább alapképe is egy Elefánt dalszövegből származik, méghozzá az Ég veledből. Ez a dal így kezdődik: „Alakul, de te végleg úgy maradtál. / Nem figyeltem, bocs mit is mondtál?”
És amikor ezt meghallottam, beugrott egy kép egy fiúról, aki épp azzal a lánnyal beszélget, aki után már nagyon régóta vágyakozik. Mégis, amikor a lány a monológja végére ér, és feltesz egy kérdést, a fiú azt feleli: – Nem figyeltem, bocs, mit is mondtál?
És akkor elkezdett érdekelni, hogy miért teszi ezt a fiú, ha vágyik a lányra? És miért játssza meg magát, ha pontosan tudja, mit mondott a lány? Azt hiszem, ezt a jelenetet kifejtve született meg a Kopj le, jófiú!
Én az a típusú író vagyok, aki a zenét arra használja, hogy írás előtt hangulatba hozza magát, amihez nyilván olyan számok kellenek, amikben fel tudom fedezni a történetem. Az elmúlt hetekben elmélkedtem is azon, hogy vajon léteznek-e könyvzenék, és arra jutottam, hogy muszáj nekik, mert a Kopj le, jófiú!-nak biztosan van, méghozzá az Elefánt Kardhal című száma. A kedvenc fejezetemben is ez „szól”, és amikor meghallom a számot, a fejezet képei, ahogy Kornél megy az éjszakában, klipként indulnak el a fejemben. Abszolút érdemes meghallgatni ezt a számot, mielőtt elolvassátok a regényt.
„A pille párna fojtásától plüss a légszomj; csak a hiánynak van súlya” – Elefánt: Plüss
„Visszalépek erre a részre. Megint hallani akarom: csak a hiánynak van súlya. És megint. És megint. Soha nem gondoltam volna, hogy a hiánynak lehet súlya. De most érzem. Összenyom a hiány. Hogy nincs senkim. Pedig akarom, hogy legyen. Azt akarom, hogy Noémi legyen. És ebbe belepusztulok.” – Így reagál Kornél, amikor hallgatja a Plüss című számot, és Noémi jut eszébe róla. Nekem pedig annyira megtetszett a hiány súlya kifejezés, hogy egyszerűen nem hagyhattam ki a történetből. Ti is hallgassátok meg, hogy tudjátok, mit és hogyan hallott akkor Kornél. 🙂
„Befelé nyílik a világom minden ajtaja.”
Azt hiszem, ez egy kiemelkedően fontos mondat a regényben, ami az Elefánt: Én című számában hangzik el, de talán még fontosabb, hogy a főszereplő Kornél hogyan reagál rá, és hogy mit jelent neki a későbbiekben is. Olyannyira fontos, hogy amikor a szerkesztőmmel címeken ötleteltünk, felmerült egy olyan is, hogy A világom minden ajtaja. Ez nekem is kifejezetten bejött, de sajnos a kiadóvezető megvétózta.
A Túl sokáig vártalak című Elefánt számról mondhatjuk, hogy egy „szerelmes” dal, de nyilván nem úgy, hanem amúgy. 🙂 Én pedig így könnyen megtaláltam benne azokat a sorokat és hangulatot, amihez kapcsolódni tudtam a történetemmel.
.
És a végére egy bónusz, az egyetlen nem Elefánt dal, ami „megszólal” a regényben, Hiperkarma: Másé voltam.
Szóval ezek lennének a Kopj le, jófiú! zenéi, hallgassátok és szeressétek őket. 🙂 Jó, az utóbbit nem muszáj. 🙂 És hogy mindenkinek a kedvében járjak, a dalokból készítettem egy Spotify lejátszási listát, amit itt érhettek el.
