Félek-e a Vörös pöttyös lányoktól?

Hamarosan megjelenik az első Vörös pöttyös regényem, Az első csók és egyéb démonok, és ezt a mondatot már annyiszor írtam le az elmúlt hetekben, hogy akik rendszeresen követnek, már tuti kivannak tőle, és az ujjuk (vagy az egérkurzoruk) rendszeresen járhat a „Mégsem tetszik az oldal” vagy a „Követés visszavonása” gomb felett. Páran biztos rá is nyomtak. 🙂 Ejnye-bejnye!

Ezt nyomom pofátlanul. De csak, mert megérdemli. 🙂

És nemcsak azt szoktam hangsúlyozni, hogy hamarosan megjelenik, hanem azt is, hogy ez egy Vörös pöttyös regény. Komolyan, annyiszor kapcsoltam már össze Az első csók és egyéb démonokat azzal, hogy ez egy VP regény, hogy néha már úgy tűnhet, ez is a cím része. 🙂

Így is kinézhetne a borító… 😀

Nem fogok hazudni, a Vörös pöttyös könyvek a Könyvmolyképző Kiadó legnépszerűbb sorozata, és nyilván azért emlegetem ennyit, mert pozicionálni próbálom magam (juj, most beleláthattatok a nem túl ütős marketingterveim egyikébe). És hát… nem árt, ha az ember az olvasói előtt is elkülöníti, hogy épp mit csinál, kinek való az új regénye.

Mert annyit mondhatok, Az első csók és egyéb démonok más lesz, mint az eddigiek.

Túl vagyok már egy regénytrilógián, Az Olimposz legyőzésén, de az egy middle grade korosztálynak szóló sorozat volt. Most viszont feljebb léptem néhány évet, még ha az ugrás nem is túl nagy, de azért mégiscsak új közönséghez szólok.

Új közönséghez, ami új kihívásokkal jár.

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy jelenleg újra elsőkönyvesnek érzem magam.

Az Olimposz legyőzése trilógia körül csendesen zajlottak az események, az első rész címváltása, a borítótervezések, mind háttérben futottak, általában jó értékeléseket kaptam, és legfeljebb azon kellett aggódnom, hogy vajon a héten megvádolnak-e azzal, hogy a sorozatom egy Percy Jackson koppintás (nem az :)), de ez utóbbira is meglepően ritkán került sor. 🙂

Hát te meg ki vagy, még soha nem hallottam rólad… Jöhetsz hozzám mellékszereplőnek. XD

Most viszont sokkal szélesebb és talán kritikusabb közönség elé lépek, ami azért tartogat ijesztő pillanatokat és gondolatokat.

Már a regény előkészületeinél éreztem, hogy sokkal több körülöttem a pezsgés, mint Az Olimposz legyőzése trilógiánál bármikor. Erre nyilván rátett, hogy borítótervező pályázatot indítottam, de a a végleges borító mégsem onnan került ki, ahogy az is, hogy egy hónapok óta használt címet váltottunk le alig néhány héttel a megjelenés előtt. És ezeket sokan nem is hagyták szó nélkül, kifejezték nemtetszésüket, és a korábbi verziók mellett tették le a voksukat. Ez amúgy egyáltalán nem olyan rossz dolog, mint a leírásomból tűnik. Inkább üdítő, mert ha egyesek már a megjelenés előtt, az előkészületi fázisban foglalkoznak a regényeddel – még ha nem is minden változás nyeri el a tetszésüket – az azt jelenti, hogy érdekli őket, amit csinálsz. Másrészt viszont előrevetíti, hogy itt bizony nem fogod megúszni a kritikát. Ajaj! 🙂

A Vörös pöttyös regények fő mozgatórúgója a romantika, és ahogy megfigyeltem, főleg női írók könyvei jelennek meg ebben a sorozatban. Ha jól sejtem, magyar oldalról, Rácz-Stefán Tibor után, én csak a második férfi író vagyok, akinek a VP sorozaton belül jelenik meg regénye (javítsatok ki, ha tévedek). Elefánt a porcelánboltban. Az vagyok én.

Mert itt van egy olvasói közösség (Hello, lányok! :)), aki szereti a Vörös pöttyös könyveket, és nyilván azért szereti, mert tudja, hogy mit kaphat tőlük, és azt meg is kapja. Erre jövök én, mondván, hogy az én Vörös pöttyösöm bizony nem olyan, mint a többi. Ez a romantika nem a megszokott romantika. Aztán arra gondolok, „Atyaég, biztos így kell bevágódnom?” És akkor jön a bizonytalanság, hogy most vajon az olvasók pont azért fogják szeretni a történetem, mert más, mint a többi, vagy azért nem fogják szeretni, mert más? És mi van, ha nem is más? És miért gondolkodom én ilyeneken?

Azt hiszem, most már nagyjából érthető, miért félelmetes nekem férfi íróként ezzel a regénnyel új közönség elé lépni. Talán azért is furcsább a helyzet, mint másoknak szokott lenni, mert amikor az ember ír, általában tudja kinek ír, vannak sejtései az olvasóközönség esetleges reakcióiról. Én viszont, amikor Az első csók és egyéb démonokat írtam, nem tudtam, hogy ez egyszer Vörös pöttyös regény lesz. Én csak írtam, mert el akartam mesélni egy történetet. És talán ez lesz a regény legnagyobb erőssége, hogy nem terveztem senkinek megfelelni. Lehet, akadnak olyan férfi írók, akiknek derogálna ifjúsági romantikus történetet írni, de engem nem zavart, hogy romantikázok, mert tudtam, hogy minden nyomás nélkül, úgy írom meg, ahogy én akarom. Amúgy is ebben hiszek. Abban, hogy vannak jó történetek és vannak rossz történetek. Olyan mindegy, hogy milyen címkét aggatunk rá, lehet romantikus, fantasy, sci-fi, szépirodalom, lényegtelen, mindig csak a történet számít. És én szentül hiszem, hogy most jó történetet írtam.

Miért félek akkor mégis az új olvasóközönségtől?*

Talán azért, mert így természetes. Ilyenkor félni kell, de minimum izgulni. 🙂

*Extra tartalom: Mi van egy clickbait cím mögött? 🙂

Habár elég elterjedt nézet, hogy a Vörös pöttyös könyveket leginkább a lányok szeretik, én mégsem hiszem azt, hogy csak lányok olvasnák. Ennek ellenére a címben mégis csak a lányokat szerepeltetem. De most őszintén, nem nézett volna ki hülyén, ha az a cím: Félek-e a Vörös pöttyös olvasóktól? Hol van akkor a bizsergés, hogy „juj, ez a fiú fél a lányoktól”? 😀 Oké, tudom, nem szép dolog így címet adni, ezért már be is készítettem a kukoricát a sarokba…

Ki mondta, hogy a kukoricán térdelésnek fájnia is kell? 🙂

Frissítés: Időközben tényleg kijavítottak, és eszembe juttatták, hogy Böszörményi Gyula Ambrózy báró sorozata is Vörös pöttyös regény, amiről én szégyen szemre megfeledkeztem. Ráadásul teljesen magamtól eszembe jutott Lucas McIlroy Árnyból az angyal című regénye, ami szintén VP kategóriába került.
Oké, most döbbentem rá, hogy egyáltalán nem vagyok különleges, és a VP igenis férfi írók játszóháza. Mit is gondoltam…? 🙂

Megosztás Facebookon

Tweet

Follow us