Néha megkérdezik az írókat – tőlem is kérdezték már –, hogy hogyan írnak, például hallgatnak-e közben zenét? Ilyenkor sokan válaszolják azt, hogy a zene az alkotási folyamatuk megkerülhetetlen része, és el sem tudják képzelni, hogy ne hallgassanak zenét írás közben.
Na, ez tökéletesen nem én vagyok. Ha én írok, csendre van szükségem, madár sem csicsereghet a közelben, nem hogy zene szóljon…
De még mielőtt egy hetven feletti házmesternek tűnnék: Nem, nem vetem meg a zenét, de ha hallgatok is valamit az íráshoz, azt előtte teszem, és inkább arra szolgál, hogy hangulatba hozzon, vagy gondolkodni tudjak közben. Mert nálam ezt nem úgy kell elképzelni, hogy elheverek az ágyon, hadd szóljon valami. Nem, én ilyenkor nem tudok megülni, fel-alá járkálok a szobában, és kilométereket lesétálok néhány négyzetméteren. De erről a típusú gondolkodási módszeremről már máskor is beszéltem… 🙂
A lényeg, ha zenét választok, akkor azt úgy teszem, hogy passzoljon a regény hangulatához. Vagy teljesen másképp. Vagy összevissza. 🙂
Kíváncsi vagyok, hogy akik olvassák majd a könyvet, mit mondanak, a lentebb felsorolt számok hangulata visszaköszön-e a sorok mögül?
Érdekesség, hogy Az első csók és egyéb démonok főszereplője Patrik ugyan gitározik, a zene mégsem meghatározó eleme a történetnek. Van viszont egy fontos szám a regényben, egy Tankcsapda dal, amit én is nagyon sokszor meghallgattam, hangulatilag is passzolt az adott fejezethez (nyilván), és a szövegére is szükségem volt, de hogy ez melyik szám, azt sajnos most nem mondhatom el, mert spoileres lenne. Aki olvasni fogja a regényt, annak már úgy sem sokáig titok. 🙂 De ha akarjátok, tippeljétek meg hozzászólásban. 🙂 (A tippelők között kisorsolok egy „Úgysem mondom meg…” hozzászólást :))
Az első csók és egyéb démonok nagyobb részét 2017 őszén írtam, és ebben az időszakban fedeztem fel A Pál utcai fiúk musicalt, ami a Vígszínházban fut, és bukkantam rá a Mi vagyunk a Grund című dalra. Én elég nagy Pál utcai fiúk rajongó vagyok (mármint a regényé), úgyhogy ez a szám rögtön kenyérre kent, és nem túlzás, hogy pár nap alatt legalább negyvenszer meghallgattam (pedig az ilyesmi egyáltalán nem jellemző rám), és utána még ki tudja hányszor, mert végigkísért, amíg a regényt írtam.
Ezt leszámítva, viszont a biztonsági játékomat játszottam, mert mostanában új zenék helyett inkább a régi ismerősöket választom, vagy a régről ismerős zenekarok újabb számait. Így került elém a Hiperkarma két, viszonylag új zenéje is, amik szintén naponta végigfutottak nálam, mielőtt írni kezdtem.
De visszanyúltam sokkal régebbi kedvencemhez is, konkrétan a HS7-hez. Tőlük több minden is sokszor szólt, de ami biztos, hogy a Krézi srác elég gyakran előkerült. Ez igazából egy ősrégi szám, de nekem annak idején kimaradt, mondhatni most fedeztem fel (még ha már hallottam is korábban).
Amúgy én zenében is elég szövegcentrikus vagyok, engem a dalszöveggel lehet megfogni, ezért is szeretem a Heaven Street Sevent, mert az untig ismert érzelmekről is nagyon egyedien tudnak szólni. És akkor álljon még itt tőlük egy újabb szám:
Na jó, legyen még egy:
És akkor a végére jöjjön még egy szám, amit szintén tavaly, írás közben fedeztem fel, és annyira megszerettem, hogy egy részletét egy későbbi videómban is felhasználtam.
Ezek voltak a legfontosabb dalok, amiket Az első csók és egyéb démonok írása közben hallgattam. És hogy ezek mennyire befolyásolták a regényt, milyen hatással voltak a hangulatára, az hamarosan kiderül. 🙂 Mert már nincs sok hátra, hamarosan megjelenik Az első csók és egyéb démonok. Rendeljétek elő ti is. 😉
