Novemberben meghalt a nővérem.
Eddig nem beszéltem róla nyilvánosan, pedig nagyon megviselt, hiszen elképesztően közel álltunk egymáshoz. Így csináltam végig a Kopj le, jófiú! megjelenését, meg a két könyvbemutatót Szegeden és Budapesten. Aki pedig járt már nálam akár könyvbemutatón, de még inkább könyvfesztiválon vagy könyvhéten, az jó eséllyel találkozott is a testvéremmel, hiszen mindig elkísért, és ő készítette a fotókat a dedikálásról. Szóval a könyves események elég erősen összekötöttek minket.
Évközben is sok helyen jártam és sokszor éreztem a hiányát, de ahogy közeledett a könyvhét, egy igazán nagy könyves esemény, tudtam, hogy ez nem lesz egyszerű menet, mert annyi emléket felidéz, annyi közös pillanatot, hogy az már-már elviselhetetlen lesz.
Hogy ez mégsem így lett, az leginkább annak a sok és kedves embernek köszönhető, akikkel találkoztam akár a dedikálásomon, akár csak úgy a könyvheti forgatagban sétálva. Találkozni lelkes olvasókkal, akikből árad a szeretet, akik örülnek neked, akiknek jelentenek valamit az írásaim, nemcsak könnyebbé tette ezt alkalmat, hanem egyenesen élvezhetővé, már-már bűntudat keltően jóvá, amibe belefért a nevetés, a könnyedség és a szórakozás, meg néhány furcsa történés.
Szóval leginkább ezekről szeretnék most beszélni. 🙂
Az elmúlt években többször is jártam debreceni könyves rendezvényeken, és most a könyvhetet is itt kezdtem, csütörtök késő délután. A különbség az előző évekhez képest, hogy most a Könyvmolyképző Kiadó is részt vett az eseményen, így ismerős arcok vártak a közeli standnál.
A Kopj le, jófiú!-t mutattuk be az érdeklődőknek, így ez a regényem Budapest, Szeged, Nyíregyháza után egy negyedik nagyvárosban is bemutatkozhatott.
A rendezvény a könyvhéthez hűen szabadtéren zajlott, és lógott is az eső lába, de biztosan ismeritek a legendámat, hogy engem nem érinthet eső a könyvhéten. Ez most is így volt. 🙂 Viszont a könyvbemutató során történt valami, ami ezelőtt még soha. Ugye nyílt terepen voltunk, jöttek-mentek az emberek, amikor egyszer megjelent egy hajléktalan, és leült a közönség soraiba, amivel amúgy nem is lett volna baj. De néhány perc múlva bekiabál, hogy amúgy milyen könyvről beszélgetünk, mert nem tudja, én pedig bemondtam neki a címet, nehogy lemaradjon. 🙂 Pár perc múlva viszont látom, hogy feláll, és érdekes, nem az volt az első gondolatom, hogy biztos megunta, hanem hogy most történni fog valami. És így is lett. 🙂 A férfi felállt és odasétált hozzánk, majd azt mondja, jött megnézni, hogy milyen könyvről van szó, és elkezdte betűzni az egyetlen kitett Kopj le, jófiú! példány címét, majd elkezdett velünk diskurálni, miközben szemben ott ült a közönség, aki addig hallgatott minket. Hát ez egy elég WTF pillanat volt. 😀
Hirtelen az ember nem is tudja, hogyan reagáljon, de akkor láttam, hogy a biztonsági emberek elkezdtek lassan felénk araszolni. Ők is kivártak, gondolom nem akartak indokolatlan balhét, mire én mondtam, hogy folytassuk, és elkezdtünk beszélgetni, így pedig idővel az emberünk is távozott. Meg is jegyeztem, hogy ilyen se volt még. Mert tényleg nem. 🙂
Ezt leszámítva viszont rendben lezajlott az egész bemutató és a dedikálás is. Utóbbi azért volt érdekes, mert itt alig találkoztam tősgyökeres debrecenivel. 🙂 A legtöbben vagy itt tanultak/dolgoztak, vagy másik településről érkeztek, csak azért, hogy találkozzanak velem. Ami mindig nagyszerű érzés, de azért el is bizonytalanítja az embert, hogy vajon megérte-e nekik?
Ez volt csütörtökön, péntek este már Budapesten voltam, és ki is néztem kicsit a zárás előtti könyvhétre. Szombaton viszont ki sem mozdultam a dedikálásomig. Vagyis valamennyivel azért korábban megindultam, mert már előtte is volt dolgom.
Például Borka, a BorkaReads csatornától megkérdezte, hogy nem írnám-e alá a Kopj le, jófiú!-t még a dedikálás előtt, mert a hivatalos időpont nem lesz jó neki. Borkával néhány héttel ezelőtt még Nyíregyházán találkoztunk, ahol egy másik könyvemet dedikáltatta, de utána megvette ezt is, elolvasta, és nagyon tetszett neki.
Érdekes adalék, hogy mindenhol azzal a történetemmel haknizok, hogy milyen kellemetlen volt néhány éve a legelső dedikálásom, amikor összesen csak két könyvet írtam alá. Azóta nyilván ez már teljesen másképp működik, de valahogy még így is megvan bennem az indokolatlan félsz, hogy el fog-e jönni bárki a dedikálásomra. Szóval amikor Borka megkérdi, hogy nem tudnám-e aláírni neki a dedikálás előtt, én arra gondolok, hogy „hiányozni fogsz a sorból”, amiről köztudomású, hogy azon ritka dolgok közé tartozik, aminél a méret a lényeg. 🙂 Persze azért nehéz szívvel rábólintottam a kérésére. 🙂 De hát sose bízz egy booktuberben, mert Borka természetesen nem egyedül jött! 😀 Magával hozta Matildát és Sannát is, vagyis ezzel már összesen háromra növelték a soromból hiányzó emberek számát.
Ezt persze csak óvatosan adtam a tudtukra, mert hát mégiscsak booktuberek, a véleményük formálja az olvasóközönség véleményét, vásárlási kedvét, szóval igyekszem mindig benyalni, hogy továbbra is olvassanak és jó véleménnyel legyenek a könyveimről. 😀 Úgyhogy, ha legközelebb ilyen van, kedves booktuberek, csak szóljatok bátran, esetleg ha kértek a dedikálás mellé még valamit, teát, kávét, üdítőt, szerintem azt is tudom intézni. 😀 Vagy elolvasnátok előre a legújabb regényem? Alászolgája, hölgyeim, és alkalom adtán uraim! 😀
Az elődedikálás után pedig a Szent Margit Gimnázium két diákújságírójával beszélgettem, akik a Tollad Van című iskolaújságjuknak készítettek interjúkat a könyvhéten, és én is azok között az írók között voltam, akikkel beszélgetni szerettek volna. Az interjú után persze előkerült egy Kopj le, jófiú! példány is az egyikőjük táskájából, és megkértek, hogy írjam alá. Ezzel mínusz öt ember a sorból. (Jó lehet, hogy csak egy könyv volt náluk, de ketten álltak volna a sorban, amiről már tudjuk, hogy csak a mérete számít)
Sőt, még valaki lecsapott rám. Egy olyan olvasóm szúrt ki, akivel a szegedi könyvbemutatón találkoztunk, és most csak egy könyvjelzőt akart aláíratni, de mivel vonathoz kellett indulnia, már nem volt ideje sorban állni. És mivel ő is kísérővel érkezett, ez már mínusz hét ember a sorból. 😀
Kezdtem azon aggódni, hogy már a dedikálás előtt aláírtam mindenkinek, aki hozzám akart jönni. 🙂 Persze, lehet hogy kevésbé lett volna ijesztő a helyzet, ha olvasom Edmond üzenetét (Edmond könyvkuckója), aki a kiadó standjánál dolgozott, és 14:45-kor azt írta, hogy „már van sorod”. De nem olvastam, mivel én telefonon szándékosan nem használok messengert, mert nem vagyok annyira emberbarát, hogy állandóan kapcsolatban akarjak lenni mindenkivel. Kivéve a booktubereket, mert őket nagyon szeretem. Legalábbis addig, amíg jókat mondanak rólam. 🙂
Szóval becsöppentem a dedikálásomra, de stílusosan úgy készültem, hogy még aláírathassam Kántor Katával a Nyomozook című legújabb könyvét, ami a Kopj le, jófiú!-hoz hasonlóan bekerült a Moly Merítés-díjának 10 legjobb 2023-as ifjúsági regénye közé. Kata pedig elképesztően kedves és rendes volt, mert nemcsak gratulált, hanem kifejezte abbéli vágyát, hogy annak ellenére, hogy „vetélytársak” vagyunk, reméli, én fogok nyerni, mert megérdemlem. Ami megint csak nagyon jó érzés volt. Sajnos én nem tudtam azt mondani neki, hogy én meg azt remélem, hogy ő fog nyerni, mert én tényleg örülnék, ha a Kopj le, jófiú! nyerne. 😀 De így legalább mindketten őszinték maradhattunk. 🙂 Ti pedig, ha szerettétek és szavaznátok a Kopj le, jófiú!-ra, itt megtehetitek.
A dedikálás pedig szokás szerint jól sikerült, nagyon sokan jöttetek, nagyon hosszú volt a sor, ami megint generált egy kis feszültséget a szomszéd a standdal. Ezekről én általában utólag értesülök, de mindig furcsa, amikor egyes kiadók meglepődnek, hogy a könyvhéten dedikálások is vannak. Ugye ilyenkor a probléma az, hogy a sor eltakarja a másik standot, és mások nem tudnak odaférni.
De most még ezen kívül is akadt érdekesség. Már tartott egy ideje a dedikálás, amikor két srác, akiket mintha triggerelt volna az érdeklődés, hátulról odalépett hozzám, és nézték, hogy mit csinálok, és akkor hangosan olvassák, hogy „Kopj le, jófiú!”. Aztán egyikük megkérdi, hogy adnék-e nekik autogramot. Én meg elnéztem a sorom felé, és arra jutottam, hogy semmi kedvem kitolni azokkal, akik ott várnak, és előnyhöz juttatni őket (még ha booktuberek lettek volna… :D), és mondtam nekik, hogy persze, de álljanak be a sorba, mint a többiek. Ők meg mondták, hogy nem állnak be, mert már így is be vannak állva. Majd az egyikük azt mondja, hogy ő mondana nekem valamit, majd elkezdte agresszívan ismételgetni, hogy kopj le, jófiú!, kopj le, jófiú! Én meg hirtelen meg sem értettem, hogy ez egy nekem célzott beszólás akar lenni, és fel sem fogtam, hogy ő már balhézni szeretne. Szerencsére a „stábom” észnél volt, mert nagyon hamar lerendezték őket egy-két ajándék könyvjelzővel és folytatódhatott a dedikálás.
Ami extra hosszan, három órán át tartott. Jó, ebben nyilván benne van, hogy nekem nem szándékom pörgetni az embereket, hanem akivel csak tudok és igényli, azzal váltok néhány mondatot, és akár perceken át is beszélgetünk, meg fotózkodunk.
De elképesztően jó élmény volt hallgatni, hogy mennyi olvasónak jelentett sokat és nagy élményt a Kopj le, jófiú! Ami furcsa volt, hogy A Hangból talán összesen egyetlen példányt írtam alá. Pedig az is jó kis könyv, tessék olvasni! 😀
Aztán kaptam ajándékokat is, amik közül mindenképp kiemelném a Tested és lelkem teáskanalat, illetve egy visszatérő olvasóm, Petra ajándékcsomagját (akinek a véleménye a Kopj le, jófiú! hátoldalán is olvasható), aki már nemcsak rám, hanem a kutyámra, Lunára is gondolt. Nem teljesen értem, mivel érdemlem ki ezt a szeretet, de azért köszönöm. 🙂
@gabor.bessenyei Könyvheti ajándékok #bessenyeigábor @Csenge❤ – DiyArt Hobby 🎨 #magyarbooktok #könyvtok #booktok #író #writerslife #olvasnijó #irodalom #könyvhét #ajándékok ♬ TheWeekend – 李灿松&宋瑞&精彩周军
A dedikálás után összefutottam Andival is, az Andi kis könyves világától, akivel a tavalyi könyvheti dedikálásom előtt beszéltük meg az első közös live-unk részleteit, és akinek két booktuber barátnője, Fanni a Fanni kuckójától, és a Tünde a Pontosvessző Paripa csatornától azt az alkalmat használta ki, hogy nekik is soron kívül dedikáljak. De látjátok milyen jól működik a szívességekre épülő, benyalós rendszerem? Az azóta eltelt évben mindketten öt csillagra értékelték a Kopj le, jófiú!-t, Andival pedig már a második közös live-unkon vagyunk túl, ráadásul még a megjelenés előtt olvasta a Kopj le, jófiú!-t, és videót is készített belőle. 🙂
Este pedig, mondhatnám hagyományos módon, de igazság szerint ez zsinórban még csak a második alkalom volt, összeültek a kiadó írói és munkatársai, és átbeszéltük, hogy kinek milyen volt az elmúlt éve, és mire készülünk.
Másnap pedig még visszatértem a könyvhétre, de már teljesen felkészületlenül, tollat és könyvjelzőket sem vittem magammal. Pedig mint utólag kiderült, kellett volna. Többen megállítottak, közös képeket csináltunk, a KMK standjánál kapott tollal pedig még néhány könyvet is aláírtam.
Rólam azt kell tudni, hogy csak ismerős íróknál szoktam dedikáltatni, és azt is csak mértékkel. Viszont vasárnap kísérő voltam egy Szabó T. Anna dedikálásnál, én pedig majdnem meghaltam abban a 15 percben, amíg ott vártunk. Amikor pedig láttam, hogy az előttünk való öt kötetet is alá akar íratni, akkor legszívesebben lefeküdtem volna a földre, és sírva hisztiztem volna, hogy ezt hogy képzeli. 🙂 Ezzel csak azt akarom mondani, hogy óriási tisztelet és elismerés mindenkinek, aki zokszó nélkül tűr és áll ki ettől jóval hosszabb sorokat, akár hozzám, akár máshoz. Nem tudom, hogy vagytok erre képesek. 🙂
Amúgy én az a típus vagyok, aki szinte soha nem vásárol magának könyvhéten, legfeljebb egy-két előre eltervezett könyvet. A testvérem viszont rendszeresen listával készült, én pedig csak azért jártam körbe a standokat, hogy neki segítsek a keresésben.
Gondoltam is arra, hogy nekem a dedikáláson kívül semmi dolgom sem lesz az idei könyvhéten, lehet körbe sem fogok menni, de aztán úgy alakult, hogy állandóan kerestünk valamit, és péntek este, de főleg vasárnap, órákon át a könyvhetet és a standokat jártunk, mert mindig be akartunk szerezni valamit.
És ez rettentően felemelő érzés volt, mert megidézte azokat az alkalmakat, amikor a testvéremmel jártuk a könyvheti forgatagot. Nem számítottam rá, hogy ez így megtörténhet, és jó volt elmerülni az érzésben.
Szóval folytatás ősszel a könyvfesztiválon.
@gabor.bessenyei Könyvhét 2024 #bessenyeigábor #magyarbooktok #könyvtok #booktok #író #writerslife #olvasnijó #irodalom #dedikálás #könyvhét #könyvhét2024 ♬ Teenagers (Live in Mexico City) – My Chemical Romance
