A könyvhét legfontosabb szabálya, hogy mindig legyen nálad esernyő. Egyrészt nyilván megvéd az esőtől, ami a legendák szerint gyakori vendég a könyvhéten, másrészt, ha nem esik, jó lesz napernyőnek. Na, nálam nem volt esernyő a könyvhéten…
És ennek semmi, de semmi jelentősége nincs. Mert a továbbiakban egyetlen szó sem esik az esernyőkről.
Az én könyvheti problémám az volt, hogy egy héttel a rendezvény előtt összetűzésbe keveredtem az autóm légkondijával, és már másnap éreztem, hogy a szemem kezd bedurranni. Nem akartam hagyni, napokon át csepegtettem, borogattam, küzdöttem, hogy ne vérben forgó szemekkel kelljen megjelenni a dedikálásaimon, és sikeres is voltam. Péntekre visszaszorítottam a szemem vörösségét normális szintre.
Aztán elindultunk Debrecenbe, és a kocsi klímája, amit a lehető legenyhébbre állítottunk, szépen hazavágta minden addigi sikeremet. Már Debrecenben is éreztem, hogy ez nem oké, de szombatra lett a legrosszabb. De előtte a debreceni kitérőről.
Mert idén nemcsak Budapesten, hanem Debrecenben is dedikáltam, aminek az a legfőbb oka, hogy 2022-ben már kétszer is hagytam egy-egy dedikált példányt a debreceni Libriben. Ezekből TikTok videót készítettem, este megosztottam, másnap délelőttre pedig el is vitték a könyveket.
És megmondom őszintén, kicsit zavar, hogy mennyire Budapest központúak vagyunk (én is, pedig nem is vagyok pesti), és egyre többet gondolok arra, hogy az ország többi részére is el kellene jutnom, mert sokan vannak, akik szívesen dedikáltatnának, találkoznának írókkal, de egy budapesti rendezvény számukra nehezen kivitelezhető. Ennek a gondolatnak a részleges megvalósulása, hogy májusban Nyíregyházán tartottam könyvbemutatót, most pedig Debrecenben dedikáltam.
Az Aranybagoly Könyvszalon munkatársai nagyon lelkesen és gondos előkészülettel fogadtak, a bolt pedig nagyon hangulatos, lényegében külön emelete van a könyvmolyképzős könyveknek, és olyan dolgokat is megtalálhattok ott, amiket más boltokban nem biztos.
Úgyhogy nagyon örültem, hogy ott lehettem, és köszönöm mindenkinek, aki eljött. Ráadásul három különböző regényemből összesen tíz példányt is aláírtam az üzlet részére, szóval már itt is kereshettek dedikált köteteket.
Még aznap este Budapestre értem, és bíztam a csodában, hogy másnapra rendbe hozom a szemem. Persze, hogy nem sikerült. Már azon dilemmáztam, hogy napszemüvegben dedikáljak, vagy sem. Végül, mivel többen is azt mondták, hogy „Ó, alig látszik!” (kegyes hazugság), letettem róla. Nem szívesen mutogattam volna a szemem, de valahogy az sem tetszett, hogy leül velem szemben az olvasó, rám néz, és saját magát látja visszatükröződni a lencséimben.
A lényeg, hogy végül a sima szemüveges megoldás mellett döntöttem, és remélem, hogy a szemem látványa nem volt túl horrorisztikus senkinek. Habár, ha az lett volna, akkor legalább passzol a zombitollamhoz, amit erre az alkalomra szereztem. Úgy voltam vele, hogy a TikTok-on a legtöbben a horrornovelláimról ismernek, akkor villantok itt egy ilyet.
Maga a dedikálás az eddigi legjobb dedikálásom volt. Már tavaly szeptemberben is érezhető volt, hogy megnőtt az érdeklődés az irányomba. Akkor még betudtam annak, hogy a hosszú kihagyás után mindenki ki van éhezve, és többen jönnek a könyvhétre, de itt már másról van szó. 🙂 Ebbe biztosan belejátszik, hogy a TikTok-on viszonylag szép sikereim vannak, hogy új regényem jelent meg, a Tested és lelkem, hogy ezt a regényt sokan szeretik, és hogy ezt a TikTok csatornám követőinek is át tudtam adni. De az elmúlt évben úgy összességében is igyekeztem aktív lenne mindenhol.
(Folytatás a könyvfesztiválon?)
A lényeg, hogy a Tested és lelkem példányokat többször újra kellett tölteni a Könyvmolyképző Kiadó standjánál, míg végül az összes elfogyott, az egyórásra tervezett dedikálásom pedig majdnem két órán át tartott, így belelógtam Rácz-Stefán Tibor idejébe.
És ez annyira furcsa és kettős érzés. Hogy ami nekem pozitívum, az másnak lehet bosszankodás. Például valaki Az első csók és egyéb démonokat hozta dedikálni, de csak azért, mert a Tested és lelkem elfogyott a standnál. Nekem öröm, hogy ilyen jól ment a könyv, neki bosszúság. Habár ez nem látszott rajta. 🙂 Annak sem lehetett kellemes, aki mondjuk másfél órát várt a tűző napom, ráadásul még Tibit sem hagytam kényelmesen berendezkedni egy jó ideig.
De ilyenkor mindig elcsodálkozom az olvasókon, akik kitartóan várakoznak az írókra. Sokan sokszor órákat töltenek a különböző sorokban állva a legnagyobb türelemmel. Óriási tisztelet nekik!
A dedikálás legmeghökkentőbb pillanata az volt, amikor L. J. Wesley írótársam lerakott elém egy lapkát, és amikor azt megfordítottam, a saját arcképem nézett vissza rám. Ez egy pirográf, és amennyire utánanéztem, a pirográfia tűízírást jelent, és a lényeg, hogy a kiválasztott képet, szöveget stb. szabad kézzel égetik az adott felületbe. Azt már láttam, hogy Wesley foglalkozik ilyenekkel, sőt, ti is megnézhetitek, de arról fogalmam sem volt, hogy meglep egy ilyennel.
Ezt többek között azért is mesélem el, mert nagyon sok fotón rajta van ez a kép, és nem akarom, hogy azt higgyétek, hogy a saját nárcisztikusságomat elégítem ki azzal, hogy még a dedikálós asztalra is a saját képmásom helyezem. 😀
(amúgy a szelfi elkészülte előtt olyan szép és kedves szavakat kaptam,
hogy még most is jól esik visszagondolni rá)
Aztán egy olvasónk szeretett volna egy közös képet velem és Eszes Ritával (mert ha még nem mondtam volna, együtt dedikáltunk), de én mondtam, hogy ahhoz Ritának tartania kell a rólam készült pirográfot, akinek nem kellett kétszer mondani, azonnal kebelére ölelte, és alig tudtam megállítani, mert készült hazavinni a saját kis otthoni szentélyébe. Most ne kérdezzétek, hogy miért van neki ilyen, én sem tudom, ezt amúgy is a férjével kellene megbeszélnie, a lényeg, hogy van. De végül is megálljt parancsoltam neki, így kénytelen volt beérni azzal, hogy a közös dedikálós poszterünket vitte haza, amire felírtam egy kétmondatos horrortörténetet is. A cél az volt, hogy én írok egy ilyet, Rita valami japán szöveget, aztán mindketten aláírjuk, az érdeklődök között pedig kisorsoljuk. A dolog ott bukott el, hogy én elfelejtettem aláírni. 😀 De a novella rajta van, és Rita valamikor kisorsolja a saját oldalán. Majd leskelődjetek nála. 🙂
fotóztam le, milyen fejet vágott, amikor visszavettem tőle.
Amiben még más volt ez a rendezvény, mint a korábbiak, hogy az előző két könyvhetemen és az utolsó könyvfesztiválomon kőkeményen videóztam, hogy YouTube videót csináljak, most viszont elhatároztam, hogy ezt erőteljesen elengedem. Egy rövid TikTok videó készült az eseményből, aminek a felvételeit nem is én készítettem.
@gabor.bessenyei Könyvhét veletek (2022) #bessenyeigábor #olvasnijó #dedikálás #köszönöm #budapest #könyvhét #olvasnijó #könyvtok #writerslife #író #booktok #magyarbooktok #irodalom #regényírás #könyvmolyképző #Testedéslelkem ♬ Reality – Lost Frequencies
Így talán életemben először végre ellazulhattam a könyvhéten. Nagyrészt Eszes Ritával, Róbert Katalinnal (az Írózóna jelenleg még aktív két tagjával) bandáztunk, hogy én utána aznap és vasárnap is végre nézelődhessek a könyvhéten.
Ja, és nem azért, mert izé, de jobb, ha tudjuk, hogy engem órákkal a dedikálásom után, késő délután is megállítottak ketten többen, hogy írjak nekik alá. Van ettől feljebb? 😀
Majd a könyvfesztiválon kiderül!
