Hihetetlen! A könyvfesztivál árnyoldalai!

Persze, a drámai felütést azonnal finomítom (nyilván kellett
az ütős és megtévesztő kezdés, a címet, amikor itt járok a szövegben, még nem
találtam ki, de az is biztos clickbait lesz :D), mert igazából csak olvasóként
nem szeretem az ilyen könyves eseményeket. Most is megpróbáltam nézelődni és
vásárolni, de valahogy nem az én világom a tömeggel sodródni, hogy fejek
felett, hónaljak alatt próbáljak belesni a standok kínálatába, vagy röntgen
látással mások testén keresztül keressek akciós könyveket. Így jutottam el oda,
hogy hiába volt listám, magamnak végül nem vettem semmit a mostani
könyvfesztiválon. Majd otthon, a gép előtt… ez van. 🙂

De persze ez titeket ne tántorítson el, ti csak gyertek
nyugodtan könyvfesztiválra és a könyvhétre, főleg hozzám, mert ezt a részét
viszont már nagyon szeretem. 🙂 Mert amikor felismered, hogy egy olyan olvasód ül
veled szemben, aki a kezdetektől követ, mindig ott van a virtuális író
életedben, folyamatosan támogatja a munkádat könyvvásárlással, lájkokkal, hozzászólásokkal,
és most csak azért utazott idáig, hogy veled találkozzon és dedikáltasson, az
baromi jó érzés.

De aláírtam két-két olyan példányt mindkét regényemből, amik
hamarosan Ausztráliában kötnek ki, a Szivárvány Gold Coast-i Magyar Iskola
diákjainál. Szóval pár hét, és a jövő harcosai világot látnak. Talán még
kengurut is. Amit én még soha nem láttam élőben…

A dedikálás sorából még kiemelném az est sztárvendégét, a
Lap lap után blog bloggerináját, Annát, aki a Fumax standjáról szökött át aláíratni
hozzám. Mindezt csak azért teszem, mert Anna már írt egy nagyon hangulatos ajánlót A jövő harcosaihoz, és szeretném, ha ezt A feledés folyójáról is
megtenné, vagyis ez a nyomásgyakorlás része. 🙂 Amúgy Anna lerabolt még néhány dedikált
könyvjelzővel is, amiket ha minden igaz egyszer ki is fognak sorsolni.

Hihetetlen! A könyvfesztivál árnyoldalai! – igen, azt hiszem ez
lesz a kattintásvadász címe a bejegyzésnek (nyilván ti már láttátok a címet, de én csak most találtam ki). Oké, nem valami eredeti, és talán
nem is olyan ütős, de legalább azzal sem lehet vádolni, hogy megtévesztem az
olvasókat, mert az első néhány sor tényleg ilyesmiről szólt. 😀 Ha tudtok jobb
címet, nyugodtan írjátok meg, lehet, lecserélem a mostanit. 🙂

De a kis kitérő után, vissza az élménybeszámolóhoz. A dedikáláson
túl az a legérdekesebb a könyvfesztiválban (meg a könyvhétben is), hogy kikkel
találkozik ott az ember. Én most szombaton és vasárnap is csak késő délután
mentem ki a fesztiválra, így kevés esélyem volt bármire is, de azért lekörmölöm
a listát, hátha más is érdekesnek találja majd.

Összefutottam például Kántor Katával, Nózi krónikásával, aki
épp akkor fejezte be élete első hivatalos dedikálását, így rögtön megtudhattam,
hogy milyenek az első bálos élményei. 🙂 Mint utólag kiderült, Nózi is mellette
feküdt a földön, de én őt nem vettem észre, és egy pillantást sem vetettem rá.
Pedig egy közös fotó biztos felrobbantotta volna az instagram oldalam. XD

A Könyvmolyképző standjánál találkoztam az ott dolgozó Patyival
(akinek a könyves blogját itt nézhetitek meg). Vele pont egy évvel ezelőtt,
ugyanígy a könyvfesztiválon találkoztam először, és úgy tűnik, hagyomány lesz
belőle, hogy évente egyszer, a könyvfesztiválon beszélünk és dedikálom neki a
sorozatom legújabb részét. Tavaly megvette A jövő harcosait, most pedig biztos
kellemetlen lett volna, ha nem veszi meg A feledés folyóját is. 🙂 Tőle most is
nagyon sok pletykát érdekes dolgot tudtam meg. 🙂

Futólag még találkoztam Rácz-Stefán Tiborral és On Sai-jal
is. Utóbbival körülbelül egy percet beszéltem, de ennyi bőven elég volt neki,
hogy sokkoljon egy váratlan hírrel. Hogy mivel? Nos… azt nem mondom el, csak
szemét módon belengettem, hogy kicsit furdaljon titeket a kíváncsiság. 🙂

A dedikálásom egy időben volt Kalapos Éva (D.A.C. sorozat, Massza) dedikálásával, lehetett köztünk vagy öt méter, így amikor végeztünk jó
ötletnek tűnt, hogy a nyíregyházi kötődés okán közös képet készítsünk (ő ott
született, én ott élek), szóval a konkurens kiadó könyveit a Könyvmolyképző
dedikálós asztalára csempészve lőttünk is egy képet, amin én, valami
érthetetlen módon, elfelejtettem mosolyogni. De az is igaz, hogy ez velem
gyakran megesik… 🙂

Mai napig felemlegetik nekem azt a kisiskolás fotózást, amin
a mosolyomat nem sikerült a legszélesebbre ereszteni.

 A könyvfesztivál végére még jutott egy
találkozás Róbert Katalinnal, a szerkesztőmmel és a kiadóbeli írós társammal
beszélgettünk hosszan, meg ökörködtünk egy keveset a könyveinkkel, miközben
körülöttünk már megkezdték a standok bontását, és lassan összecsomagolták az
egész könyvfesztivált.