2019 után újra könyvfesztivált rendeztek a Millenárison. Éveken át hiányzott, jelezve, hogy a világ nem olyan, mint amilyennek megszoktuk. Most visszatért, habár a világ még mindig nem olyan, mint megszoktuk, sőt, egyre inkább másmilyen.
De ez azért akkor is egy könyvfesztivál, igaz április helyett októberben. Mondjuk ez utóbbival nekem semmi bajom, mert szerintem az április végi rendezvény túlságosan is közel esett a június elejei könyvhéthez. Jól áll nekik a távolság, na! 🙂
Már péntek este kilátogattam a fesztiválra, hogy nézelődjek, vásároljak, ne kelljen nyomorogni a szombati forgatagban. És amit láttam, azzal nem voltam teljesen elégedett. A G épület elrendezése valami elképesztően szétszabdalta a standokat, nem volt az az érzésed, hogy most elindulsz, és mindenütt könyvek. Nem volt egy egybefüggő élmény, ráadásul pénteken alig lézengtek ott, és semmi könyvfesztiválos hangulatot nem éreztem.
Persze szombatra már megérkezett a tömeg, és akkor rájöttem, hogy ezt sem szeretem. 😀 Igen, ilyen az, amikor valakinek semmi sem jó. 🙂 A szombat amúgy sem indult túl fényesen, legalábbis az időjárás szempontjából, mert a szállásom környékén, két órával a dedikálás előtt, még erősen esett. Megmondom őszintén, engem normális esetben visszatartana az ilyen időjárás, de nekem pont muszáj volt mennem. 😀
Na, majd legközelebb.
És szerencsére nemcsak én mentem, hanem ti is jöttetek. 🙂 Nem tudom másoknak, olvasóknak pontosan mit jelent egy dedikálás, nekem íróként nyilván egyfajta visszajelzés, hogy van-e igény a munkámra, rám, az írásaimra, és talán nem kellene mérőszalaggal sorokat méregetni, de igenis fontos, hogy hányan jönnek. Főleg egy olyan időszak után, amikor az íróknak alig volt lehetősége olvasókkal találkozni. És jelentem, elégedett voltam a megjelentek számával. 😀
volna a 25 millióért
Érdekesség, és nem szoktam erről statisztikát vezetni, de most könnyen megragadt, hogy egyetlen A jövő harcosait és egyetlen Gyöngyfüzér novelláskötetet írtam alá, a többi mind Tested és lelkem, illetve Az első csók és egyéb démonok volt. Persze, a trilógia már régi történet, a Tested és lelkem pedig vadonatúj, és ez így is van rendjén. Nagyon jó érzés volt hallgatni, amikor arról meséltetek, hogy mennyire szerettétek a Tested és lelkemet, és hogy sokan még előttem is lelkesedtetek érte.
hogy közös képet csinálunk.
Az, hogy Az első csók és egyéb démonok is erősen képviseltette magát, viszont már kicsit meglepőbb, és igazából annak köszönhető, hogy megjelentek a Booktube Könyvklub azon tagjai, akik nyáron élő kibeszélőt tartottak a regényből. A rutinjuk egyértelmű az ilyen helyzetekben, mert amikor megérkeztem, ők már ott vártak a sor elején (illetve ketten a legvégére maradtak, amikor már nem kellett sorban állni). Érdekes találkozás volt a magyar booktube szcéna színe-javával, csak azt sajnálom, hogy mivel egyszerre jöttek, lebuktattak, hogy majdnem mindig ugyanazt írom mindenki könyvébe. 😀 (Mondjuk ezt könyvenként váltogatom, de ők csak Az első csók és egyéb démonokat hozták.)
Erről amúgy eszembe jut egy mém…
Amúgy a nyári beszélgetésüket én kifejezetten élveztem, szerintem érdemes meghallgatni azoknak is, akik már olvasták a regényt, és azoknak is, akik még nem (legalábbis a spoilermentes első felét). És hogy rajtam ne múljon, tadamm:
Mindenképp említést érdemel még a dedikálással kapcsolatban, hogy az egyik olvasómtól nagyszerű ajándékot kaptam, de erről már megemlékeztem az instán is.
Ami még fontos, hogy januárban részt vettem egy fotózáson, ezzel segítve a Tetovált Állatmentők kampányát, ami egyszerre kívánja népszerűsíteni az olvasást és az állatok örökbefogadását. A lényeg, hogy naptárfiú lettem, a naptárok pedig most készültek el, és a fotós, Balla Nóra hozott néhány példányt, amit alá kellett írnom. Ezek a példányok licitre kerülnek majd, de a naptárt nemcsak így, és nemcsak aláírva szerezhetitek be, hanem a Tetovált Állatmentők Facebook oldalán is, üzenetben rendelve. A minimum adomány 5500 forint. Akármelyiket választjátok, minden esetben a Tetovált Állatmentők munkáját segítitek.
Na szóval, hozta Nóra a naptárakat, én pedig kérdeztem tőle, hogy mit írjak bele, mert láttam, hogy másnak is volt egy ilyen egymondatos, ütős szövege. És azt előre jelezném, hogy figyelmeztettem, olyat mondjon, amit biztosan le tudok írni. Végül azt mondta, hogy az „Olvasással az állatvédelemért!” eddig még nem szerepelt benne, írjam ezt.
Én pedig veszem a naptárt, elkezdem írni: „Olvassá…” Ránézek Nórára, és mondom: elrontottam. Pedig pont előtte ecseteltem, hogy velem még nem fordult elő, hogy dedikálás közben elírtam valaki könyvét. Nem kicsit izzadtam bele, hogy elrontottam azt a naptárt, amihez Nóra egész nap gyűjtötte az aláírásokat. Végül nagy nehezen kiszenvedtem egy olyan javítást, hogy bepréseltem egy „á” betűt a két „s” közé, ahol pedig valójában duplázni kellett volna az „s” betűt, ott a másodikat úgy írtam meg, hogy a tetejével lehúztam a korábbi „á” betűről az ékezetet.
Róbert Katalin azt mondta, ennyit kellett volna csinálni: „Olvassá’ az állatvédelemért!”. Lehet, neki van igaza. 😀
Amúgy nem is tudom, hogy mi volt velem… Talán az kavart be, hogy a Könyvmolyképző Kiadó kihozott egy fotógépet, amit bárki ingyen használhatott, és elkábított az az ökörködés, amit előtte leműveltünk Eszes Ritával és Róbert Katalinnal, aki az utóbbi időben Heteira álnéven próbálja megkavarni az Írózóna nézőit.
És ha már Könyvmolyképző, akkor a kiadónk szervezett egy vacsorát az íróinak és egyéb munktatársainak szombat estére. Ez azért volt jó, már azon túl, hogy megpróbálhattuk kienni a kiadót a vagyonából, mert az elmúlt évek elég erősen lekorlátozták azt, hogy mi írók találkozhassunk egymással. Az írás magányos folyamat, épp ezért időnként nagyon jó megosztani másokkal a tapasztalataidat, elmesélni, hogy mi van veled, figyelni rájuk egy kicsit. Azt hiszem, kellett már egy ilyen.
Érdekes, úgy kezdtem bele ebbe az élménybeszámolóba, hogy elégedetlen voltam, főleg a szervezéssel, a standok elrendezésével és ilyen technikai jellegű dolgokkal, de így a végére érve mégis azt érzem: jó kis könyvfesztivál volt ez.
